#ukrán válság

Vízért sorban álló emberek közé lőttek Donyecknél
 

Vízért sorban álló emberek közé lőttek Donyecknél

Kelet-Ukrajnában négyen meghaltak és heten megsebesültek hétfőn, amikor tüzérségi lövedékek csapódtak be a Donyeck közelében lévő Avgyijivkában – közölte a Donyeck megyei állami adminisztráció sajtóosztálya. Éppen vízért álltak sorban az emberek egy szivattyútelepnél egy ellenőrző poszt mellett. Három civil és egy katona halt meg.

MTI MTI




Kerry és Lavrov között nem is lehetne nagyobb az egyetértés
 

Kerry és Lavrov között nem is lehetne nagyobb az egyetértés

Oroszország és az Egyesült Államok síkraszáll a kelet-ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett - jelentette ki orosz kollégájával folytatott megbeszélése után John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) jövő heti tanácskozását előkészítő pekingi tárgyalásokon.

MTI MTI

Emberi maradványok a lelőtt maláj gép roncsainál
 

Emberi maradványok a lelőtt maláj gép roncsainál

Négy hónappal a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája után emberi maradványokra bukkantak holland szakértők a szerencsétlenség helyszínén, így felfüggesztették az utasszállító roncsainak elszállítását - közölte pénteken az oroszbarát szeparatisták egyik illetékese.

MTI MTI

Kijev szerint Moszkva újabb harckocsikat küldött
 

Kijev szerint Moszkva újabb harckocsikat küldött

Oroszországból újabb harci járművek érkeztek az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területekre - közölte Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján. Egy katonai szakértő szerint nem kizárt, hogy Moszkva nyílt agresszióra készül a térségben.

MTI MTI

A jobbikos Gyöngyösi nagy utazásáról írnak az USA-ban
 

A jobbikos Gyöngyösi nagy utazásáról írnak az USA-ban

Mi hozza össze a magyar neonácit, a bolgár nacionalistát és az orosz író amerikai ügyvédjét? – tette fel a kérdést az amerikai Vice magazin, amely a jobbikos Gyöngyösi Mártonról is írt a Donyecki Népköztársaság elnökválasztásával kapcsolatban.

hvg.hu hvg.hu






Harci drónokat vennének a lengyelek
 

Harci drónokat vennének a lengyelek

Az Oroszországgal szembeni feszültségek miatt pilóta nélküli harci repülőgépeket beszerzését tervezi Lengyelország – közölte kedden az ország védelmiminiszter-helyettese.

MTI MTI





De mit vár tőlünk a Nyugat?
 

De mit vár tőlünk a Nyugat?

Elég lett volna csak újságot olvasnia a kormány tagjainak, hogy ne érje meglepetésként őket, ami az elmúlt hetekben történik – írtuk már le többször is a kitiltási botrány kapcsán. A biztonság kedvéért pontokba szedve összefoglaljuk.

hvg.hu hvg.hu

Deák András: Nem árt egy kis áramszünet
 

Deák András: Nem árt egy kis áramszünet

Az ukrán válság kitörését követően el kell fogadnunk, hogy nem lehet úgy üzletelni, mint korábban. Aki így tesz, és "oroszbarátkozik", idővel a politikai kontextuson kívül találja magát. Bele kell törődnünk, hogy az orosz-európai reláció egy időre meglazul. Deák András György, Oroszország-szakértő, az MTA Világgazdasági Intézetének munkatársa írása.

Deák András György Deák András György